Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

656

Jó az az érzés, amikor semmi sem tudja elrontani az ember kedvét.
Szombati menü. Vár a Mikulás 20 km-es távja a Szépjuhászné állomástól.

Már megint pittyeg az óra...mostanában nehezebben megy a felkelés, amikor rátekintve az órámra azonnal látom, hogy pontosan mínusz 6 fok van kint...remek...

Zöld tea hibiszkusszal (saját blend) gyorsan elkészít, diós tészta eperlekvárral (nővéremé) belapátol, öltözés, szerelés ellenőrzés (előző este már összepakoltam), indulás.
Forgalom alig, hamar átérek a város másik oldalára. Parkoló tele, de a 3 héttel ezelőtti helyem most is megvan. :o) Már csak mínusz 4,5 fok van, alakul. Indulás nevezni...és innen jön a jókedvrombolás kísérlete.

Kígyózó sor az épület előtt...anyám...mennyien vannak...még jó, hogy a mínusz 21 fokig jó zoknimat vettem fel és a futónacira egy melegítőnadrágot is húztam, hogy a rajtig melegebben legyenek az izmaim. Most kezdem érezni mennyire jó ötlet volt. Várunk...nézelődöm...

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
606

Régebben, amikor a televízió híradójában láttam egy-egy kis ízelítőt más országokban megrendezett Mikulás Futásokról, mindig furcsa hóbortnak gondoltam ezt a résztvevők részéről.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer én is részese leszek ennek a „hóbortnak", melyre így már természetesen másképp tekintek. Nem azért mintha szeretném megúszni a hóbortos jelzőt, hanem véletlenül (amik ugye nincsenek) belecsöppenve, már másképpen tekintek e rendezvényre és annak egy délelőttre a komoly sportteljesítmények mellet újra önfeledt gyermekké váló indulóira.

Természetesen nem kötelező a Mikulás jelmez és nincs is a kiírásban, de a tökéletes Télapó ruházattól (szakállal együtt), Rudolf rénszarvas agancsáig és piros orráig minden fellelhető volt, a szolidabb indulók is minimum piros ruházatban és sapkában pompáztak. Én nem tudtam róla, hogy ez itt már hagyomány, de szerencsére pont olyan felsőt és piros szélmellényt vittem magammal, így nem lógtam ki a sorból.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
676

A szombat reggel már Dobogókőn ért. Igazán nem lehet semmi panaszom a novemberi időjárásra, hiszen nagyon kegyes volt a szabadtéri programok szerelmeseihez, így a terepfutókhoz is. A Dobogókői XVII. Hegyi Futóversenyt szemeltem ki a mai napra.

Elég sokat agyaltam rajta melyik távot válasszam, bár a maraton tudtam még sok lesz, de a fél és a valamivel kevesebb kis maratonon is vacilláltam, illetve ott volt még a két túra táv is. Pláne mikor megláttam, hogy a versenyeket, teljesítménytúrákat tartalmazó könyv kiírásában szereplő távolság az a légvonalban mért, ami ugye mondanom sem kell, hogy kevesebb, mint az erdei ösvényeken teljesítendő. No de ezzel már csak reggel a helyszínen szembesültem, viszont így villámgyorsan pontot is tett a dilemmámra, hogy melyiket is válasszam. Természetesen a kis maratont, hiszen az is három kilométerrel több, mint a kiírásban szereplő táv és kénytelen voltam kalkulálni a múlt heti eltévedéseim újbóli megismétlődésének esetéből adódó további plusz kilométerekkel is, ugyanis a tényleg nagyon kedves regisztráló hölgy az „Itinert nem kapok?" kérdésemre mosolyogva válaszolta, hogy „Csak ez az A/4-es térkép van (tényleg nagyon apró betűkkel és jelekkel), de hozott tájolót, vagy GPS-t nem?" Választ nem is várt szerintem, mert látta az arcomon a nehezen formálódó válaszom, majd még hozzátette, ez egy tájfutó hagyományokon alapuló verseny, így megmaradtunk a régi szokásoknál. No, mondom ez az igazi kihívás, lehet a végére meglesz az első tejes maratonom is...:o) Tettem még egy reménytelen kísérletet és feltettem a mentő kérdésemet „ÖÖÖ...és merre kell elindulni innen, abban tud segíteni?"... Mosolya töretetlen volt és mutatta, „Ott a rajtvonal, onnan pedig a jeleket kell figyelni...már ahol van..." Upsz...és ahol nincs? De ezt már csak magamnak tettem fel és már láttam magam hetekig bolyongani az erdőben, mint a Dobogókő fantomja.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
615

Tegnap sikerült lefutnom az első 29 km-emet, 1325 m szintkülönbséggel a Hegedűs Róbert* Teljesítménytúrán.

*(2007. november 17-e óta viseli a túra Robi nevét, ugyanis az egyesület egyik lelke volt, ki pontosan egy évvel előtte tragikus balesetet szenvedett Dobogókőnél. A megrázó esemény hatására barátai és túratársai elhatározták, hogy 2007-tõl a túrát új elnevezéssel és teljesen új köntösben barátjuk emlékére fogjuk megrendezni. Szép „emlékmű",méltó, profi szervezéssel, lebonyolítással és azt hiszem Robinak is nagyon tetsző hangulattal.)

Nem mondom, hogy túlpörgött bennem a motiváció reggel 6-kor, amikor az ébresztő pittyegését követően ránéztem a külső hőmérőre, mely 3 fokot mutatott. Végül csak összekaptam magam és elindultam, amit határozottan nem bántam meg.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
598

Teljesítettem egyik álmomat és célomat és a mai napon lefutottam életem első terep félmaratonját 2:03 alatt.

Tisztában vagyok vele, hogy van ennél jobb idő, de nekem ez volt az első. Sosem futottam még ennyit. :o)
De lesz ez még jobb is, hiszen még egy hónapja sincs, hogy 3,5 km-el kezdtem el a napi futásaimat.

20-1 Copy

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása