Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

714

Mindjárt két változatot is kipróbálhatsz, tetszésed szerint!

Sült banán ♥

Hozzávalók:

- 3-4 banán
- 3 tojás(fehérje)
- 6 dkg étkezési keményítő és kicsi nagyon finom zsemlemorzsa
- méz, már a tálaláskor

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
836

Tejszínes tepsis krumpli ♥

Amire szükséged lesz:

- 1 kg krumpli
- 3 dl főzőtejszín
- 2 fej vöröshagyma
- 20 dkg trappista
- 1 ek liszt
- vaj
- só

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
878

Sakk-matt narancsos mascarpone torta


A 2 tésztához (kakaós, sima):

3 db tojás
6 db tojás sárgája
20 dkg cukor
1 zacskó vaníliás cukor
7 dkg liszt
3 evőkanál kakaópor
0.5 dl napraforgó olaj

Második tésztához ugyanez, csak kakaó nélkül.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
786

Clafoutis, azaz Tejpite

Hozzávalók:

4 tojás
20 dkg cukor
30 dkg liszt
1 l zsírosabb tej
1 csipet só
vaj (a tepsi kikenéséhez)
baracklekvár

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
684

Orosz pirog

Egyszerű összetevőkből ízletes, könnyű, ropogós pirogot készíthetsz.

Hozzávalók:

3,5 bögre liszt,
1 pohár víz,
4 evőkanál olaj,
1 teáskanál só
1 teáskanál cukor

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása