Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

701

A Világaim.com bemutatja:

Flavormix from the cooker
mert kíváncsi voltam

Azaz, szedres, málnás paprikalekvár

Rendezte: Csutka Pisti
Főkostoló: Steve
Kukta: Csuti
Megálmodó: Csupacsuticsokifactory

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
918

Egy Császármorzsa élete és halála 6 részben.
Alcím: Mert megérdemlem

Írta: Sissi hercegnő udvari szakácsa
Rendezte: Csutka Pisti

Főszerepben: Kaiserschmarn - magyar hangja Császár Morzsa
Sztárvendég: Édasanya őszibarack lekvárja
Statiszta: Vaníliás cukor
További szerepekben: Villa, Serpenyő

Díszlet: Whirpool
Jelmez: Nagyi tányérja
Világítás: Osram
Hang: Gyomorkorgás
Büfé: Csupacsuticsokifactory
Sajtós: Világaim.com
Mecénás: Camino Steve

Köszönetet mondunk Mr. Csutka pocakjának a kitartó korgásért, amelynek hála megvalósulhatott a régóta dédelgetett remekmű.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
820

Tejszínes, mentás ananászleves

Nagy kedvencem a nyári hónapokban a gyümölcsleves és ez a változata két perc alatt elkészíthető...ha gyors vagy! :))

Bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Én az ananáso kívül, szoktam készíteni eperrel, őszibarackkal, sárgabarackkal és almával.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
1202

Fehércsokis, epres Tiramisu

Hozzávalók:

400 g mascarpone,
3 tojás,
5 ek cukor,
1 csomag babapiskóta,
2 dl tej,
vanília aroma, vagy 1 db vanília rúd,
1 cs vaníliás cukor,
1,2 kupica tojáslikőr,
1 tábla fehér csoki,
1 citrom héja,
35 dkg eper

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
879

Aszpikos tojás

Jól megmosod a tojásokat, majd óvatosan megskalpolod a őket, utána kiöntöd a tartalmát...jó lesz majd a sütikhez!

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása