A zarándokút története

Camino de Santiago, vagy El Camino

A zarándoklat a keresztény élet egyik ősi jelképe, amelynek alapja a bibliai antropológia. A keresztény ember, úton lévő ember (homo viator), aki nem feledkezik meg arról, hogy az embernek miután kiűzetett a paradicsomból, végig kell mennie a bűn és szabadulás hosszú és gyötrelmes útján, és csak élete végén juthat el a mennyei Jeruzsálembe, hogy ott Istennel és Krisztussal találkozzon (Jel 21-22).

Szent Jakab zarándokút

A Szent Jakab zarándokút, spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak, azaz Az Útnak is nevezik. Ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt, de a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. Bár ez a szimbólum elmélet vitatott, de az tény, hogy az útvonal a tejút egyik ága alatt fut és már a történelem előtti időkben mitikus vonalnak számított. Se szeri, se száma azóta is, pl. a Templomos Lovagok templomainak helyeit misztikus számításokkal alátámasztó elméleteknek. A tejút kontra „csillagmező (Compo Stella)” viszont biztosan nem véletlen, bár a csillagmező elnevezés abból született, amikor a csillag megmutatta a remetének, hol van Szent Jakab apostol sírja Galíciában.

Ezer év óta hívők és spirituális útjukat keresők sokasága kel útra, hogy kifejezzék a Teremtő, a Forrás iránt érzett szeretetüket, hálájukat és, hogy bűnbocsánatot nyerjenek. Nagyon rövid idő alatt Santiago jelentős zarándokhellyé nőtte ki magát, ami annak is köszönhető volt, hogy Jeruzsálembe eljutni nem volt nagyon biztonságos és újabbnál újabb mondák és legendák keletkeztek az út mentén, melyet olyan lovagrendek, mint a Templomos lovagok és a Jakab-lovagok biztosították.

A Camino története szorosan összefügg e két lovagrendével. 1130-ban I. vagy „Harcos” Alfonz Aragóniai Király adományozott jogokat és birtokokat a Jeruzsálemi zarándokútvonalak védelmében érdemet szerzett Templomos Lovagrendnek. Részben ennek ellenpontjaként II. Ferdinánd Leóni Király 1170-ben megalapította a Szent Jakab Lovagrendet, amely a galíciai tartományokban védte az utat és a zarándokokat. Míg a Templomosok rendjét IV. Fülöp francia király mesterkedésének hatására - ma már a Vatikán által is beismerten koncepciós pert követően - V. Kelemen pápa 1307-ben feloszlatta, tagjait pedig máglyán égették meg, vagy börtönben végezték életüket (IV. Fülöp pedig vagyonukból finanszírozta Anglia ellen indított háborúját), addig a Szent Jakab Rend a mai napig működik. Gyaloglásunk során mindkét rend, de főleg a Templomosok örökségének nyomaival gyakran találkozunk.

Jeruzsálem és Rómaután Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok legfontosabb célpontja. A középkortól kezdve, miután aSzentföldreirányuló zarándoklatok ellehetetlenültek, felértékelődött az EL Camino szerepe.

Santiago de Compostela-ba nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, de az út végső része többnyire azonos. A zarándokút jelvénye a fésűs kagyló, melyet az út mentén a sárga nyíllal együtt, vagy külön-külön is felfestve mindenütt megtalálhatunk.

A középkorban az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek, de ma már az egyháziak mellett, önkormányzati és magán zarándokszállások (un. alebergue-k) is várják a megpihenni vágyó vándorokat.

 

Az Út egyéb történelme

Az Út a korai történelem is sok fontos eseményének adott otthont.

A Francia Út mentén Burgos-tól kb. 20 km-re található Atapuerca falu közelében egy kis domb rejti a jelenleg ismert legősibb európai ember az un. Homo Antecessor lelőhelyét. Az i.e. 900.000-ből származó telephely 1998 óta a Világörökség része.

A Camino mentén i.e. 4000-ből, az ún. megalitikus időszakból származó számos monumentális kőkatedrálist, ún. Dolmens-t vagy Mamoas-t ismerünk.

A Római Birodalom alatt a Tejutat követő kereskedelmi útvonal húzódott itt az Atlanti - Óceán partjáig, amelyen a Leóni Középhegység gazdag ásványkincseit szállították. Különösen fontos a Ponferrada környéki Las Médulas elnevezésű római aranybánya, amely 1997 óta szintén az UNESCO Világörökség része.

Több kutató szerint az útvonal és szimbóluma összefüggésben lehet a Földközi-tenger medencéjében a bronzkortól kezdve elterjedő ősi termékenységi kultusszal, amelyet Astarte istennővel azonosítanak. Eredetét a dél-Mezopotámiában, az ún. Dzsemdet Naszr-kultúrában (ie. 31-29. század) megjelenő akkád Istar (sumer Innin, Inanna, vagy Ninanna) istennővel azonosítják, aki az „ég úrnője”. A mezopotámiai mitológiában a növényi és állati vegetáció, a szerelem, a viszály, a termékenység, az anyaság stb. istennője. Uruk környékén a legrégebbi ránk maradt írásos emlékekben a „reggeli felmenetel csillagaként” tisztelték. Mint ilyen, szinte biztosan azonos a Hajnalcsillag alakjaként tisztelt Vénusz bolygóval. Tiszteletét Egyiptomon keresztül a következő évezredekben fokozatosan átvette az ókor szinte valamennyi fölközi tengeri társadalma. A nyugati sémi területeken neve Asztar, a keleti sémin Astarta volt, majd Athéné és Aphrodité néven az etruszk, hellén és római kultúrában is elterjedt. Egy ősi baszk legendában is szerepel a kagylóhéjból születő égi istennő.

 

Zarándok a Szent Jakab-úton (1568)

  • A 11. században már ismert a Compostela-ig tartó zarándokút, mely akkor még csak 13 pihenőhellyel rendelkezett.
  • A 12. századra terjedt jobban el a keresztény világban és válik jelentős zarándokúttá.
  • 1130–1140 közt készült el az első „modern útikönyv” Aymeric Picaud francia pap tollából, mely négyféle utat különböztetett meg és részletesen beszél az egyes településekről, szállásokról és az út praktikus tudnivalóiról. Ez a könyv később Codex Calixtinus néven vált ismertté, melynek az V. könyvét alkotja.

 

Különböző útvonalak

Az említett zarándokkalauz négy fő utat ír le, melyek Hispániában egyesülnek. Az úthálózat valójában ennél sokkal bonyolultabb, hiszen az eredeti utakhoz más, híres kegyhelyeken átvezető utak is kapcsolódnak. A hagyományos négy út a következő:

Via Podiensis

Ez az út Le Puyban kezdődik, és főleg a burgundiaiakés a teutonok használták. Útvonala: Aubrac, Espalion, Estaing, Conques, Figeac, Marcillac, Lactoure, Eauze, Aire sur Adour, Ostabat. Itt találkozik a következő két úttal.

Via Lemovicensis

Vézelaynél indultak el a zarándokok ezen az úton. A további települések, melyeken az út áthaladt: Nevers, Bourges, Déols, Saint Leonard de Noblat, Limoges, Périgueux, La Réole, Bazas, Saint-Sever és Ostabat.

Via Turonensis

A negyedik út Tours-on át vezetett és innen is kapta a nevét. A németalföldi és az Észak-Franciaországból érkező zarándokok használták. Útvonaluk: Párizs, Longjumeau, Montlhéry, Étampes, Orléans, Tours, Poitou, Montbazon, Sainte Catherine de Fierbois, Châtellerault, Poitiers, Lusignano, Melle, Saint Jean d'Angély, Saintes, Bordeaux, Dax, Ostabat.

Az utóbb említett három út Ostabat-ban egyesült és innen már együtt haladt a Pireneusokon keresztül vezető úton, mely Saint Jean Pied de Port után az Ibañeta-hágón át vezetett. A spanyol oldalon az első település Roncesvalles. Ez az út Pamplona (Navarra tartomány) után Puente la Reinánál csatlakozott a Toulouse-ból érkező úthoz.

Camino Frances

Francia útnak nevezik, miután egy időben a Francia zarándokoknak köszönhetően kelt új életre a zarándokút és a már egyesült négy út találkozási pontjától indul, mely végigvezet egészen Compostela-ig. Állomásai: Pamplona, Puente la Reina, Estella, Los Arcos, Logroño, Nájera, Santo Domingo de la Calzada, Belorado, San Juan de Ortega, Burgos, Frómista, Sahagún, León, Astorga, Ponferrada, Villafranca del Bierzo, O Cebreiro, Sarría, Melide, Portomarín, Arzua, és végül a célpont, Santiago de Compostela.

Az Út csúcspontja: A katedrális Santiago de Compostela-ban

A szent helyekre történő zarándoklat a 3. századtól a keresztény gyakorlat része lett. A szentek sírhelyére történő zarándoklatot érdemszerző tettnek gondolták. A középkorban gyakran tettek fogadalmat zarándoklat megtételére, mert úgy vélték, hogy a zarándoklat érdekében tett erőfeszítés kötelezi a szentet arra, hogy segítsen. A középkorban a legnépszerűbb zarándokhely Jeruzsálem és Róma volt, azonban az arab, majd a török hódítások miatt egyre kockázatosabbá vált Jeruzsálembe eljutni, ennek is köszönhető, hogy Santiago nagyon rövid idő alatt jelentős zarándokhellyé nőtte ki magát.

Az első zarándokok a 10. században a cantabriai part mentén utaztak, amit ma északi útként ismerünk, így elkerülték a mórok által megszállt területeket. 1002-ben Calatañazornál a leóniak a Kasztíliai Grófsággal és a Pamplonai (a későbbi Navarrai) Királysággal szövetségben győzelmet arattak a Córdobai Kalifátus hadvezére, a spanyolok által Almanzornak nevezett Al-Hajib Al-Manszúr vezette mór sereg felett. Ezt követően vált lehetővé, hogy III. (Nagy) Sancho navarrai, és VI. Alfonz leóni király a nemrég felszabadított területeken keresztül új útvonalat tervezzen Santiagóba, amely összekötötte a Navarrai, a Kasztíliai és a Leóni királyság fővárosait. Ez a mai francia út, melynek első leírását a már fentebb említett öt könyvből álló Codex Calixtinusban találjuk.

A kódex egy 12. századi öt könyvből álló kézirat, melyet korábban II. Callixtus pápának tulajdonítottak, de valójában szerkesztője Aymeric Picaud francia szerzetes volt. A kódex első könyvében Szent Jakabnak tulajdonított prédikációkat, mártírságának leírását, és tiszteletére mondott liturgiákat találjuk. A második könyv 22 Szent Jakabnak tulajdonított, több esetben zarándokok által tanúsított csoda leírását tartalmazza. A harmadik könyv leírja Szent Jakab holttestének Jeruzsálemből Galíciába szállítását, valamint említést tesz az első zarándokok azon szokásáról, hogy a galíciai tengerpartról kagylót gyűjtenek emléktárgyként. A fésűs kagyló Szent Jakab szimbóluma. A negyedik könyv Nagy Károly frank király hispániai hadjáratáról, roncesvallesi vereségéről és Roland lovag haláláról szól. Ebben a könyvben olvashatjuk azt a legendát, hogy Szent Jakab megjelent Nagy Károlynak, hogy sürgesse sírjának megszabadítását a móroktól, és a Tejutat adta iránymutatóul neki. A mórölő Jakab legendáját a katolikus propaganda egyik korai példájának tartják, melynek célja az volt, hogy lovagokat toborozzanak a Santiago-rendbe. A lovagrendet azért alapították, hogy segítsen megvédeni az egyházi érdekeltségeket a mórok támadásaitól. Később kínossá vált a bosszúálló, vérszomjas Szent Jakab-kép, ezért III. Fülöp (1578-1621) elrendelte, hogy a negyedik könyvet távolítsák el a Kódexből. A francia úton járva napjainkban is találkozhatunk Mórölő Szent Jakab tiszteletére állított szobrokkal és kápolnákkal. Az ötödik könyv gyakorlati tanácsok gyűjteménye zarándokoknak, hol álljanak meg, milyen ereklyéket, szentélyeket keressenek fel, óvatosságra int a csalókkal és a rossz ételekkel kapcsolatban, leírja az utat Franciaországból az apostoli városig, a régiókat, melyen átvezet az út, az benyomásokat az ott élő emberekről, Santiago de Compostela városát és a katedrálist; ezt olvasva betekintést nyerünk egy 12. századi zarándok életébe. Az ötödik könyvet az első útikalauzként is emlegetik. Modern korunk zarándokai ugyanazokat a helyeket járják be, amelyeket a Kódex említ.

II. Callixtus pápa 1122-ben elrendelte, hogy minden olyan esztendő, amelyben Szent Jakab mártírságának ünnepe, július 25-e vasárnapra esik, szentév legyen. 1179-ben III. Sándor pápa bullájában ezt megerősítette, bár ezt a bullát újabban egy 15. századi hamisítványnak vélik. A szentév, vagy jubileumi év gyökere az Ószövetségben 50 évente visszatérő jóbel-év, amikor minden mezei munka szünetel, az eladott földbirtokok visszakerülnek a korábbi tulajdonoshoz vagy annak családjához, a zsidó rabszolgák pedig visszanyerik szabadságukat. (A gyakorlatban ennek megvalósítására azonban sosem került sor.) A szentév a kegyelem különleges ideje, a bűnbocsánat és az ideig tartó büntetés elengedésének éve. A nyugati egyházi hagyomány különbséget tesz a bűnbocsánat és a büntetés elengedése között. Az ideig tartó büntetés a halál után a tisztítóhelyen való szenvedés, amellyel a lélek törleszti a megbocsátott halálos bűnökért még meg nem adott elégtételt, és megtisztul a rendezetlenül maradt bocsánatos bűnöktől. A teljes búcsú (indulgencia plenaria) a bűnbánat szentségében (gyónás) már feloldozást nyert bűnért járó ideig tartó büntetés elengedése. A teljes búcsút elnyerhetik mindazok, akik a szentév során meglátogatják a katedrálisban az apostol sírját és ott imádkoznak egy Hiszekegyet és egy Miatyánkot a pápa szándékára, elvégzik a szentgyónást (a katedrális honlapja szerint ezt a búcsú elnyerése előtt és után 14 nappal is megtehetik) és szentáldozáshoz járulnak. A teljes búcsút elhunytakért is fel lehet ajánlani. A jubileumi évben Santiago de Compostela-ban lehetőség van a korábban tett fogadalom alóli felmentésre, vagy a fogadalom méltányos megváltoztatására is.

A zarándokok egyre növekvő száma miatt az út mentén szerzetesek telepedtek le, kolostorokat, templomokat, kórházakat, szállásokat, utakat és hidakat építettek. A fejlődő infrastruktúra odavonzotta az embereket, új városok épültek. A keresztény királyoknak érdekében állt a muszlimoktól visszafoglalt területek újbóli benépesítése, ezért kedvezményeket és kiváltságokat adtak az itt letelepedőknek. A 12. és a 13. században évente 250.000 zarándok kereste fel Szent Jakab sírját. A legtöbb zarándokot az erős hit vezette, számukra az út a megváltás elnyeréséhez szükséges vezeklés volt, másokat súlyos bűneik miatt ítélték hosszú zarándoklatra, néhányan pedig jó pénzért egy-egy uralkodó helyett járták végig az utat.

Szent Jakabot ,,Isten után a legjóságosabb és legerősebb pártfogónak'' tisztelték, így érthető, hogy egész Európából zarándokoltak sírjához, olyan ismert személyek is, mint Nagy Károly, Assisi Szent Ferenc, Dante, vagy maga Izabella királynő.

A zarándokút jelképei

A zarándokok jól felismerhetőek voltak a ruházatukról, kezükben botot tartottak, melyre egy ivásra szolgáló lopótök volt akasztva, oldalukon táska lógott, fejükön kalapot hordtak, de legjellegzetesebb az általuk viselt kagyló volt, mely vagy igazi fésűs kagyló volt, amelyet kezdetben Fisterra-ban szedtek fel a tengerparton - ahol állítólag Szent Jakab prédikált -, vagy ólomból, ónból, ezüstből készült. A kagylót azok érdemelték ki, akik eljutottak Santiagóba, később az úton lévő zarándokok is viselték, védelmező jel lett számukra, a zarándoklás és az Istenkeresés szimbóluma, hiszen súlyos bűnnek számított annak a megtámadása, akinek a ruházatán ott volt a kagyló. Ugyanilyen jelentéssel XVI. Benedek pápa címerében is szerepel.

Vannak olyan elméletek, hogy a Szent Jakab jelének tartott fésűs kagyló egy ősi kelta szimbólum, a lenyugvó nap szimbóluma. A térségben az i.e. 1000 körül megtelepedő kelták egyik legendája szerint az út a halál útja, amelyen a halott lelkek végigmenve a Világvégére (Finisterra), a Halál partjára (Costa da Morte) tartanak, és ott összegyűlve elindulnak a lenyugvó nap felé. A halott lelkek gyülekező helye földrajzilag az Atlanti-Óceán egyik legmélyebb környező partszakaszán található.

A Szent Jakab kagyló, vagyis a fésűs kagyló szimbólum magának az El Camino-nak a metaforája. A kagyló élei különböző zarándokutakat jelentenek, amelyek azonban egy csúcspontban, Jakab sírjánál, Santiago de Compostela-ban találkoznak. A galíciai óceánparton heverő kagyló héjjak pedig az isteni gondviselés szimbólumai, amely az úton vezeti a zarándokokat.

A szép formájú Szent Jakab- kagylót (spanyolul vieira, amely kulináris szempontból is ínyencségnek számít) a 4. századtól a zarándoklat általános szimbólumának tartják, miután egy Jakab-legendával kapcsolták össze: egy az Iria Flaviánál a tengerbe esett portugál lovag testét - akinek lovát Jakab világító alakja ijesztette meg - Szent Jakab-kagylóval teljesen beborítva mentették ki a vízből.

A Szent Jakab Rend 1030 körül alakult meg, amelyet III. Sándor pápa 1175. július 5-én megerősített Compostela-i Szent Jakab Lovagrend néven, majd VI. Hadrián pápa 1522. május 12-én örökérvényűvé tett. A rend jelvénye a ma is közismert, vörös-zománcú Szent Jakab-kereszt lett.

Tömeges zarándoklat és az aranykor

Amikor a szentföldi zarándoklatok az Iszlám terjedése miatt ellehetetlenültek, a Camino szerepe felértékelődött. A 11. században már 13 ismert pihenőhellyel rendelkezett, és a 12. századra egyre fontosabb zarándokúttá vált. Az első „útikönyv” máig nagyon fontos információkat hordoz az útról az utókor számára. A „Codex Calixtinus” néven ismertté váló művet Aymeric Picaud francia pap írta 1120-1140 közötti zarándoklásai során.

A Szent Jakab-zarándokút a 11. századtól a 13. század elejéig élte aranykorát. Az egész keresztény Európa tömegesen indult Santiagóba, volt olyan is, hogy az apostol sírjához naponta ezren zarándokoltak. A zarándokok tipikus öltözete a széles karimájú, elől csúcsos kalap, bő kabát, zarándokbot, egy tök, mint víztartály, egy táska a fontos zarándokiratoknak valamint a Szent Jakab-kagyló, ami régebben a zarándoklatot bizonyította, ma pedig a santiagói zarándokok ismertetőjele.

1078 és 1211 között felépült a santiagói székesegyház. Ez volt a romás stílusú építészet és szobrászat virágkora, amelynek a csúcspontja a katedrális művészien megalkotott Pórto de la Gloria (1166-1188) szobraiban teljesedik ki. 1122. évet Calixtus pápa szent évnek nyilvánította, amelyet azóta is akkor ünnepelnek, ha július 25. (Jakab névnapja) vasárnapra esik.

A zarándokút hanyatlása

A 14. századtól hanyatlás figyelhető meg a zarándokok számában, ez köszönhető a pestisjárványoknak, a 16. századtól a reformáció elterjedésének és a vallásháborúknak, majd a felvilágosodás eszméi terjedésének. A zarándokúton a 15. századtól az út elhagyatottabb részein rablók garázdálkodtak. 1589-ben, az angol-spanyol háború alatt az apostol földi maradványait elrejtették Francis Drake, angol kalóz és tengerész elől. A Szent Jakab-út egyre inkább kezdett a feledés homályába merülni. A 18. században a zarándoklatot a babonasággal sorolták egy kategóriába. Az 1867-es szent évben csupán 40 zarándok érkezett Santiago-ba a július 25-i ünnepi misére ezért a Jakab-kultusz újjáélesztése érdekében relikviák utáni kutatásba kezdtek. 1879-ben az apszis falai között rátaláltak. Az ereklyéket XIII. Leó pápa bullájában valódinak nyilvánította, ezzel elhallgattatta a kételkedőket.

I. Kasztíliai Izabella és II. Aragóniai Ferdinánd 1469-ben kötött házassága, (Reyes Católicos, azaz Katolikus Királyok) és ezzel a két hatalmas spanyol királyság összeolvadása, Granada visszafoglalásával lezárult reconquista utáni 1492-es pestisjárvány, a keresztény reformáció miatti szakadása és késő középkori vallásháborúk mind a zarándokút hanyatlásához vezettek. A 15. századtól rablók és kalandvágyó álzarándokok garázdálkodtak az út kevéssé frekventált és félre eső szakaszán.1589-ben az apostol relikviáit elrejtették az angol tengerész és kalóz, Francis Drake elől, aztán meg is feledkeztek róla. Az egyébként is gyengülő zarándokmozgalom az elkövetkező néhány évszázadban majdnem teljesen a végét járta. A 18. században a zarándoklatokat a babonával hasonlatos módon bűnösnek gondolták. A 19. század elején a spanyol egyház súlyos csapást szenvedett, mert a kolostorok feloszlatásával akarták az államkasszát feltölteni.

A 20. század elején a spanyol polgárháború akadályozta meg a zarándoklat újraéledését. A 20. század közepétől a Szent Jakab-út menti művészettörténeti kincsek kerültek a kutatók látóterébe, majd az 1960-as évektől újra megjelentek a vallásos zarándokok, főleg Franciaországból. A zarándokút a 20. század végén kezdte újra reneszánszát élni. Franco halála (1975) után 1978-ban lefektették a demokratikus alkotmányt, ezt követően a Szent Jakab-út ismét bekerült a nemzetközi köztudatba.

A zarándokút Franco idején

A zarándoklatok újjáéledésének enyhe pozitív jelei a spanyol polgárháború (1936-1939) ideje alatt végképp eltűntek. Ennek ellenére Franco diktátor Jakab apostolt a saját céljaira használta. Úgy tartotta, hogy az egyik nagy csatát a nacionalisták Szent Jakabnak köszönhették. A dekrétum szerint Szent Jakabot (Santiago) Franco diktátor alatt újra Spanyolország védőszentjévé kiáltották ki. Eleinte főleg a történészek kezdtek el érdeklődni a Jakab-út menti művészettörténeti kincsek iránt. Spanyolország óvatosan nyitotta ki kapuit Európa előtt az 1960-as években, amikor újra vallásos zarándokok jelentek meg, mindenekelőtt Franciaországból.

A mai kor zarándokútja

Az elmúlt évek az El Camino újjáéledését hozták és kezdte az Út a reneszánszát élni. Az 1980-as években kezdett ismét nőni az út népszerűsége azáltal, hogy 1982-ben II. János Pál pápa is elzarándokolt Santiago de Compostela-ba és jelképesen gyalog tette meg az utolsó öt kilométert, bár akkor az a spanyolországi apostoli útjának csak egy állomása volt.

A zarándokok számának növekedése részben előidézője, részben következménye volt annak, hogy az Európa Tanács 1987-ben az első kulturális útnak nyilvánította a Szent Jakab-utat. A sárga nyíl pedig az 1980-as évektől lett hivatalos jelzés.

A Camino spanyol szakasza 1993-ban, a franciaországi része pedig 1998-ban lett az UNESCOVilágörökség része. Santiago belvárosának szűk, középkori sikátorait pedig 1985-ben nyilvánította az UNESCO a Világörökség részévé.

Ma már évente zarándokok tömege érkezik Spanyolországba a világ minden tájáról, hogy felkeressék Szent Jakab apostol sírját. A hatalmas oltár, Jakab életnagyságú aranyozott szobrával a középpontban fontos hely, ahol a zarándokok hátulról - egy erre épített lépcsőn megközelítve - átölelik a szobrot. Alatta vannak a relikviák egy kis kriptában, egy színezüst, díszes szarkofágban eltemetve, mely szintén megtekinthető.

A Compostela-ban található szent ereklyék valódiságát az 1884. november 1-jén kelt „Omnipotens Deus” kezdetű bullájával erősítette meg XIII. Leó pápa.

Napjaink zarándokai

Napjainkban a zarándokok a föld minden tájáról érkeznek, a vallási indíttatás mellett sokakat spirituális okok, kulturális érdeklődés, vagy a fizikai kihívás motivál. Egyre többen vannak azok is, akik keresnek valamit. Keresik önmagukat, keresik különféle kérdéseikre a választ, egyedüllétre vágynak, vagy csak menekülnek a mai világ hihetetlenül felgyorsult tempója elől. Akik szeretnék maguk mögött hagyni egy időre a problémáikat, a mindenkit körülölelő politika hatásokat, kiégtek a nagy „hajtásban”, magánéleti problémáik vannak, vagy elvesztették szeretteiket, stb.

A zarándoklatot teljesítők száma ugrásszerűen megnőtt az elmúlt 25 évben, a szentévek pedig kiemelkedő zarándokszámot eredményeztek. Számuk az ezredfordulóra meghaladta az 50 000 főt. A 2004-es szent évben pedig minden addigi rekordot megdöntött. Ebben az esztendőben a zarándokok száma megközelítette a 180 000-et!!! Az utolsó szent évben, 2010-ben ez a szám 272 135 fő volt. A következő szent év pedig 2021-ben lesz.

A mai zarándokmozgalom

1975-ben Franco halála után és a demokratikus alkotmány lefektetésével (1978) az apostol sírja és a Jakab-út ismét bekerült a nemzetközi köztudatba. Az ezt követő első szent évben (1982) II. János Pál pápa is meglátogatta Santiago de Compostela-t, majd 1989-ben újra. A 80-as években a sárga nyíl hivatalos jelzés lett, a szálláshelyek hálózata azóta is terebélyesedik. Az 1993-as szent évben, majd az 1999-esben nemzetközi marketinget is kapott. A 2004-es szent évben mind hazai, mind külföldi zarándokok százezrei vágtak neki az útnak. A santiago-i zarándokiroda 2004-ben közel 180.000 zarándokigazolást állított ki, többet, mint azelőtt bármikor. A következő években százezren indultak el, 2009-ben több mint 145.000 volt a zarándokok száma. A zarándokok többsége rendszerint Spanyolországból, Németországból, Olaszországból és Franciaországból indul útnak. A santiagói érsekség hivatalos honlapjának statisztikái szerint a magyar zarándokok száma az utóbbi években 600-700 fő volt.

Napjaink zarándokútvonalai:

A mai út SpanyolországGalicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostela-ba vezet, ahol a hagyomány szerint a katedrálisban vannak az Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Innen az út továbbvezet Muxia-ba, ahol Mária jelent meg Szent Jakabnak, majd Fisterra-ba, az ókori Világ végére, ahol a zarándokok elégetik azokat a ruháikat, melyekben végigjárták zarándoklatukat, ezzel is szimbolizálva, hogy befejezték előző életüket, letették itt terheiket és új, egy szebb és jobb életet kezdenek. Ez utóbbi kettőbe a zarándokok 95%-a már nem gyalogol el, pedig a zarándoklat igazi vége Fisterra-ban a Világítótoronynál elégetett ruhákat követően a lenyugvó nap sugarainál történik meg.

  • Camino Francés
  • Camino Aragonés
  • Camino del Norte
  • Camino Primitivo
  • Via de la Plata
  • Camino Portugués
  • Camino Finisterre
  • Camino Muxia
  • Camino Inglés
  • Camino de Levante
  • Camino de Madrid
  • Camino Mozárabe

Az első útikönyv Spanyolországról

II. Calixtus pápa, a 12. században összegyűjtött 5 kötetes Codex Calixtinust vagy Liber Sancti Jacobi írást, Szent Jakab könyvének nyilvánította. A valódi szerző azonban a francia barát, Aimeric Picaud volt. Ez a kódex lett az első Spanyolországról szóló útikönyv. Az első könyvben Picaud barát a relikviákhoz vezető útról számol be (fontos része a középkori zarándokútnak), valamint mondákat, legendákat, csodákról szóló beszámolókat és liturgiai szövegeket tartalmaz. Az ötödik könyvben Picaud leírja az utat, a régiókat, a vidéket és az embereket, illetve tanácsokkal látja el az olvasót. Részletekbe menően óv a gonosz vámosoktól, nyakakat átvágó fogadósoktól, csaló kereskedőktől és mérgező folyóktól. Hírt ad az "istentelen baszkokról", navarraiakról, akik úgy "zabálnak" mint a kutyák vagy a "disznók", de a "gonosz és rossz szokásokkal rendelkező" kasztíliaiakról sem feledkezik meg. Egyedül a galíciaiakat nevezi kedves embereknek. Bár "hirtelen haragúak és veszekedősek", a leginkább mégis ők hasonlítanak a franciákra. Az érdeklődőknek ajánlott magyar nyelvű irodalom: Tolvaly Ferenc: El Camino - Az út (2005). Idegen nyelven számtalan kiadvány jelent meg, ebből mindenki kedve és nyelvtudása szerint tud válogatni.

Formálódó zarándokút Közép-Európában

Az El Camino zarándokút adta a gondolatot a magyarországi kezdeményezéshez, amely Mária-út néven egy zarándokútvonal-hálózat kialakítását tűzte ki céljául. MariazelltőlCsíksomlyóig és CzęstochowátólMeđugorjéig épül ki a közép-európai zarándokút, melynek néhány szakasza már el is készült és a legújabb részét éppen mostanában adták át és 2013 tavaszán volt is szerencsém találkozni vele a Makkosmáriától a Normafáig tartó turista útvonalon.

Források: