Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

Listára feliratkozás RSS segítségével A blogbejegyzés Sportime Magazin címkézve
360

Második alkalommal rendezték meg a szomszédos településen a futónapot és bár a nevezést lekéstem, de a szigethalmi Szuflásoknak, azaz Móninak hála kaptam egy nevezést.

Az időjárás nem fogadott kegyeibe minket, de szerintem ez mindig csak nézőpont kérdése, hiszen, ha ma is 36 fok lett volna, akkor mindenkinek a meleggel lett volna a baja, így most ehelyett az esőre és a viharos szélre lehetett panaszkodni, no és az otthonmaradóknak ezekre hivatkozni.

Reggel kinéztem a teraszra, majd meglestem a hőmérőt… 15 fok, ömlik, viharos szél… jó buli lesz. Minek nekem Brutálfutás, Spartan Race, Légiós futás, vagy Fighters Run, amikor itt van 10 kilométerre Majosháza, aztán dagonyázhatok itt is kedvemre.

Azt mondjuk nem bántam, hogy a tervezett útvonalat - amely szerint a táv fele földúton haladt volna -, az eső miatt megváltoztatták, így végig aszfalon került kijelölésre a pálya.

Meglepődtem, hogy az időjárás ellenére is mennyire sok autó állt a parkolónak kijelölt réten - a nyakig sárban - már akkor is amikor megérkeztem, majd továbbra is csak érkeztek a futók. Néha elképesztő ezt nézni és persze nagyon jó érzés, hogy nem csak én vagyok annyira lüke és elhivatott, hogy ilyenkor is elindulok egy-egy versenyre, vagy edzésre. Ráadásul nagyon sok apró gyerkőc jött az ovisfutamra is.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
434

Sokan kérdeztétek, milyen táplálékkiegészítőket használok és egyáltalán miképpen táplálkozom a versenyekre való felkészüléseim során, különösen a január végi terepmaraton tükrében.

Számomra alapvető, hogy odafigyelek a helyes táplálkozásra. Ez magában foglalja a megfelelő zsír-, szénhidrát- és fehérjebevitelt ugyanúgy, mint az elegendő folyadékpótlást.
Idáig persze ezt már unásig hallhattad, de mégis ez az egyik olyan pontja a helyes telejsítméntáplálkozásnak, amelyet a legtöbben figyelmenkívül hagynak.

Először is, többször étkezem és esetenként kevesebbet. Az egyik étkezésem kizárólag gyümölcs, maximum 4 db korpakeksszel kiegészítve.
A folyadékbevitelnél fontos szempont, hogy bár kedvencem a zöld tea, de sem ez, sem a fekete tea, sem a tej nem számít folyadéknak, így ezekkel ne számolj! Évekkel ezelőtt vásároltam egy BWT márkájú vízszűrős kancsót - ennek már egy újabb változatát használom -, amely magnéziummal dúsítja a szűrt vizet, miután tapasztalatból tudom már, hogy szerevezetemnek és izomzatomnak magasabb magnéziumbevitelre van szüksége.

Egyik legfontosabb, hogy ellentétben sokakkal, nem kezdem a napot kávéval - nem is fogyasztok kávét és alkoholt - és minden egyes nap reggelizem és odafigyelek, hogy ez az ébredést követő 30-40 perc után be is következzen. Fontos számomra, hogy elegendő energiával lássam el szervezetemet.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
359

Téli Mátra 2016. január 30. szombat

"A maraton közben érzett fájdalmat leírni olyasvalakinek, aki még soha nem futott olyan, mintha a színeket kellene elmagyaráznod, egy születésétől fogva vak embernek."

Jerome Drayton (kanadai maratoni futó)

Sok igazság van benne, pláne egy terepmaraton esetén.
De az embereket valószínűleg nem is a fájdalom érdekli, hiszen abban mi lenne érdekes, hanem inkább az, hogy miért csináljuk? Miért jó, amikor a célbaérés után kinyúlsz, mint egy gyalogbéka? Miért jó a fájdalom, amikor minden lépésnél ég az izmod, bevérzik a lábujjad? Miért nem adjuk fel, bármennyire is nehéz?

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
666

Juventus0207

2015. február 8-án a Juventus Rádió, Juventus Lighst című műsorában Thuróczy Richard vendégeként egy jót beszélgettünk az El Caminóról, a Világaim.com-ról, a sportról és a Közösségben az egészségért mozgalomról, a Camino Steve, egy álom nyomában című könyvemről és az álmok és célok fontosságáról.

Az interjú meghallgatásához, klikk ide:

Juventus Lights Csutka Istvánnal


Köszönöm szépen Ricsi a meghívást!

                     Juventus0207 1Juventus0207 4

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
756

A Téli Mátra maraton a nyakig sárban és a Classic Balboa félmaraton a sík jégen után, a pihenés sajnos hosszabbra nyúlt, mint szerettem volna, de mindkettő esemény igencsak igénybe vette az izomzatomat és az ízületeimet, így inkább hosszabb pihenőt tartottam, mint valami butaságot csináljak, aztán tönkrevágjam egy sérüléssel az egész szezont.

27 nap, azonban elég sok lett és így óvatos duhajként húztam bele újra, hogy még időben visszanyerjem a formámat.

Görgőzéssel kezdtem, mert legalább nem akadályozott, hogy már korom sötét van és közben egy kis más irányú feltöltődés gyanánt, egy-egy filmet is meg tudtam legalább nézni, mert azon a téren is elég komoly restanciám gyűlt már össze.

Valahogy a motiváció nagyon nehezen tért vissza és az idő sem csalogatott arra, hogy kimenjek futni a szabadba, így a nemrég újra megnyíló konditerembe iratkoztam be egy hónapra és kezdtem el a futópadot gyötörni.

Szépen emeltem a távot, közben a terhelést és a sebességet is és hozzá a húzódzkodás, a hasizomgyakorlatok és fekvőtámaszok is társultak.

Végre kitűztem az első megmérettetést is vasárnapra, hogy lefutom a Budaörsi Kopárok teljesítménytúra 20 kilométeres távját.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
891

Igaz, ez már az harmadik alkalommal megrendezésre került Classic Balboa Közösségi Futás, de sohasem hallottam róla korábban, míg egy ismerősöm fel nem hívta rá még tavaly a figyelmemet. Ahogy utána olvastam és megnéztem egy róla készült videót, egyből tudtam, hogy egyszer biztosan részt veszek rajta.

Szombaton el is érkezett ennek az ideje. A Mátra Maraton óta eltelt két hétben összesen egyszer futottam 5,6 kilométert, mert a versenyt követő napokban fájt mindenem és nem is voltam motivált, hogy akár egy métert is fussak. De aztán, ahogy a héten előbújtak a napsugarak már éreztem, hogy jó lenne újra egy kanyart tenni a tavak körül. Miután közösségi futásnak hirdették az eseményt, gondoltam, hogy jó kis futás lesz, ahol nem kell megfeszülnöm, hogy a pejslimet is kifacsarjam a minél jobb eredmény érdekében. A rajtnál azonban messze nem ezzel szembesültem, de nem ugrom előre a történetben.

A kiírás szerint a Fenyőgyöngyénél volt a gyülekezési pont, ott pedig sárga kabátos segítők segédkeznek a parkolásnál, de bevallom én egyet sem láttam (lehet ez csak számomra volt észrevehetetlen) és onnan két kilométerrel feljebb a rajt. Ezt már akkor sem értettem, hogy miért és kinek jó, mert ha ilyen gond a parkolás megoldása, akkor talán nem ez lenne a legjobb rajtpont az eseményhez. Esélyét nem látom, hogy így komolyabban tudjon növekedni a rendezvény, mert szemmel láthatóan rengeteg embernek okozott problémát, pláne a rendezvény végén, de megint nem szaladnék ennyire előre…

Egyet előre azért megjegyeznék. A szándék, a belefektetett munka, a lelkesedés, az ötlet, a hangulat első osztályú, de a szervezés tekintetében legalább egy osztállyal feljebb kellene lépni, mert ebben a rendezvényben, ennél sokkal több van! Kár lenne érte!

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
649

Vége az ősznek és ezzel vége a versenyszezonnak is. Persze van olyan sportág, amelyik szezonja még csak most indul (mint például a cyclo-cross), de a legtöbben azért már túl vagyunk a levezetésen és remélhetőleg egy kiadós pihenésen is, hogy újult erővel kezdhessünk neki a következő szezonra való felkészülésnek. Ilyenkor illik ugyanis elkezdeni a téli alapozást, hogy a tavaszi versenyeket a legjobb formánkban várhassuk.

Last modified - Olvasás folytatása
1249

A SPORTIME Magazin legújabb számában megjelent írásomat a mentális fókuszról és annak erősítéséről írtam egy olyan speciális alakulat - US Navy Seals - tréningrendszerén keresztül, amelyet az angol SAS mellett a világ legjobbjaként ismernek.

Csak hármat kell,hogy lapozz a cikk kezdetéig, amely öt oldalon át mutatja be neked, miképpen lehet fejlesztened a "lézer fókuszt".

Olvasd el és bízom benne segítségedre lesz, hogy Te is jobban tudj célodra koncentrálni és még kitartóbb lehess az ahhoz vezető úton!

És ne feledd! Az egyetlen könnyű nap, tegnap volt.
 

Last modified - Olvasás folytatása
Címkézve Sportime Magazin
1034

Végérvényesen beköszöntött a tél és vele együtt sajnos a zimankós időjárás is, de a sportos életet élőket, az egészségükre kicsit is odafigyelőket ez nem riasztja vissza a szabadtéri mozgástól. Ráadásul ez az időszak az, amikor a jövő évi szezonra már javában illik alapozni, úgyhogy a téli időszak alatti felkészülésről és a téli időszakban szabadtéren végzett sportokkal kapcsolatos tanácsokról szól a SPORTIME Magazinban legújabb számában megjelent írásom.
Elő hát a futó-, vagy a túracipővel, irány a természet és haladj egy egészségesebb élet felé!

Sok sikert és szép élményeket kívánok a csodaszép havas tájakon!

Az alábbi linken rengeteg, különböző sportágakkal kapcsolatos információkat olvashatsz, de a soron következő tömegsportrendezvények részleteit is megtalálod az oldalon.

Sportime Magazin

A cikk a 10. (56) oldalon kezdődik.

 

Last modified - Olvasás folytatása
Címkézve Sportime Magazin