Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

Listára feliratkozás RSS segítségével A blogbejegyzés Maraton címkézve
360

Második alkalommal rendezték meg a szomszédos településen a futónapot és bár a nevezést lekéstem, de a szigethalmi Szuflásoknak, azaz Móninak hála kaptam egy nevezést.

Az időjárás nem fogadott kegyeibe minket, de szerintem ez mindig csak nézőpont kérdése, hiszen, ha ma is 36 fok lett volna, akkor mindenkinek a meleggel lett volna a baja, így most ehelyett az esőre és a viharos szélre lehetett panaszkodni, no és az otthonmaradóknak ezekre hivatkozni.

Reggel kinéztem a teraszra, majd meglestem a hőmérőt… 15 fok, ömlik, viharos szél… jó buli lesz. Minek nekem Brutálfutás, Spartan Race, Légiós futás, vagy Fighters Run, amikor itt van 10 kilométerre Majosháza, aztán dagonyázhatok itt is kedvemre.

Azt mondjuk nem bántam, hogy a tervezett útvonalat - amely szerint a táv fele földúton haladt volna -, az eső miatt megváltoztatták, így végig aszfalon került kijelölésre a pálya.

Meglepődtem, hogy az időjárás ellenére is mennyire sok autó állt a parkolónak kijelölt réten - a nyakig sárban - már akkor is amikor megérkeztem, majd továbbra is csak érkeztek a futók. Néha elképesztő ezt nézni és persze nagyon jó érzés, hogy nem csak én vagyok annyira lüke és elhivatott, hogy ilyenkor is elindulok egy-egy versenyre, vagy edzésre. Ráadásul nagyon sok apró gyerkőc jött az ovisfutamra is.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
313

Valahogy sohasem vonzottak a tömegrendezvények és nem nagyon értettem, miért jó, ha több tízezer ember fut egymás sarkában úgy, hogy kikerülni sem könnyű egymást… Ma megértettem.

Mert nem kérdés. Tényleg jó érzés. Jó együtt lenni olyan emberek ezreivel, akiknek, ha nem is pont ugyanaz a célja erre a napra, de az alapcélunk mégis megegyezik, leküzdeni a 21,1 kilométeres félmaratoni távot és legyőzni saját magunkat és átlépni egy újabb korlátot.

Persze, van akinek már rég nem ez az első félmaratonja - mint nekem is -, azonban a rajtzónákban ott állnak izgalommal telve az elsőbálozók és akaratlanul is eszembe jut, amikor én indultam útnak első alkalommal. Mindig tanulunk belőle és azt hiszem ez az egyik lényege, a másik, hogy legyen örömforrásunk is mindebben és ne csak a küzdelemről és az erőfeszítésről szóljon.

A múltheti maratont azért még a lábamban éreztem és emiatt a héten nem is futottam, csak tegnap 8 kilométert és inkább bicóra pattantam és azon regenerálódtam. No és hála Attilának és remek masszőr kezeinek, mert a két alkalom gyúrás is igencsak ráfért a kizsigerelt izomzatomra.

Szerettem volna javítani az időeredményemen, hiszen 2014-ben kitűztem célomul, hogy 1:30-as félmaratont fussak és bár a tavalyi szezon nagyon jól indult - mindjárt egy 1:33-as idővel -, de elkövettem egy orbitális hibát, amiért ezt követően nagyon megbünhődtem… Megfáztam és beteg lettem, mert nem öltöztem át a versenyt követően mielőbb, majd rá egy hétre - bár javult az állapotom, de nem eleget - ráfutottam - bár tudtam, nem lenne szabad - egy újabb versenyen és nem csak, hogy jóval rosszabb időt futottam, de totális mértékben visszaesett a teljesítményem és nagyon lassan billent vissza. A szezon nagy része kimaradt és csak a zarándoklatomat követően kezdett javulni, de messze elmaradtam a tavaszi eredményemtől, amikor másodpercre beállítottam a 2014 novemberi egyéni rekordomat.

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
321

Nagy mumus volt. Régóta és mindig közbejött valami.

Talán az okozta ezt, hogy számomra mindig szükséges, hogy lássam magamat az adott helyzetben, ebben az esetben, miközben a maratont futom. De ez sohasem ment. A fele igen, de a teljes táv mégsem.

Valahogy ezekre a tömegrendezvényekre sem vágytam és bár bizonyára megvan a maga sajátságos és felemelő hangulata több tízezer emberrel együtt futni, de mégsem vágytam ilyesmire. Szeretek futni, szeretek versenyen futni, de szeretek aránylag magamban futni, nem úgy, mint két éve a Mozgás Éjszakájának tíz kilométerénél, ami életem első tömegrendezvénye volt - és a Kodály köröndig tartott, mire egyáltalán ki tudtam fűzni magam a tömegből és a saját tempómban nekiiramodhattam végre. Addig csak arra figyetem, hogy fel ne bukjak valakiben, le ne tapossanak és amennyire maga a verseny bejött, annyira nem járt át a tömegpszichózis része. Tavaly is indultam, de tanulva az első élményéből, már a mezőny elejéről és így sokkal jobban éreztem magamat.

Visszatérve a maratonra, valóban egy komoly falat jelentett, amelyet évek óta képtelen voltam lebontani. Akik ismernek, ugyan most legyintenek, hogy jó, de terepmaratont pedig minden évben futsz januárban a Téli Mátrán, ahol még az időjárás (hideg, szél, eső, köd), a terepkörülmények (hó, jég, sár) is közrejátszik, de az mégis nagyon más. Ebben az évben 05:10-et futottam ott és nagyon boldog voltam ettől az eredménytől, amely az 1000 indulóból, ha jól emlékszem a 64-ik helyre volt elég, hiszen a célom az volt, hogy hat óra alá vigyem az addigi 06:04-es időmet és ezt elég jól sikerült túlteljesíteni, de ez akkor is más. Itt a nagy emelkedőkön esetleg belegyalogolsz, ha nem bírod, lefelé pedig ha gyorsan is futsz, de mégis pihensz is kicsit. Utcán, az aszfaltdzsungelben, ahol nem állsz meg - elvileg - a monotónia is nagyobb úgy érzem, hiszen bár egy verseny közben nem a tájat nézem, de mégis érzékelem és egy-egy pillanatra kitisztul a kép és rácsodálkozom a természet egy-egy csodájára. Azt hiszem igazán - szó szerint - ez-az én terepem.

De a maraton lefutása egy régi, diákkori álom és cél volt és mikor máskor, ha nem ebben az évben van itt a legjobb ideje a teljesítésének. Három éve, minden január elsején átírtam a céljaim közé és mégsem sikerült, mert beteg lettem mindig pont akkorra, amikor elterveztem, hogy most megcsinálom, ezen a versenyen lefutom. A Jóisten azonban másképp gondolta és ki vagyok én, hogy vitára keljek vele?

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása