Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

Listára feliratkozás RSS segítségével A blogbejegyzés Korzika címkézve
534

Amikor január elején úgy döntöttem, hogy a Vidám Színpadon Böröndi Tamástól kapott lehetőség miatt egy évvel elhalasztom álmom megvalósítását - hogy végig menjek a PCT több ezer kilométeres ösvényén amelyre már egy éve keményen készültem -, nem gondoltam, hogy ennyire bántani fog, hogy elengedtem, hogy ennyire ott lesz minden nap, minden egyes gondolatában.

Kings-Canyon-National-Park

Akkori jegyzetemben is írtam, hogy persze hiszem, hogy véletlenek nincsenek, de azért be kell ismerjem, ebben az esetben ez nagyon sovány vígaszt jelentett csak számomra. Pedig tudtam, 22 éve nem volt ekkora hó és még a napokban is esik. Követem az indulókat a zárt csoportban és nézem ki, merre tart és főleg mekkora kockázatot vállal. 

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása
1322

Eltelt pontosan két esztendő, hogy hazatértem az El Caminóról és véget ért egy 47 napos, csodaszép kaland. Már akkor tudtam, hogy szeretnék újra útra kelni és más országokban is felfedezni a különleges, kihívásokkal teli ösvényeket. A tavalyi évem azonban másképp alakult, mint elképzeltem, így végül hiába volt meg már az engedélyem is, végül itthon maradtam.

Ebben az évben, viszont kitűztem az új célokat, újraszőttem a terveimet, hova és mikor induljak.

Az első kihíváshoz június közepét tűztem ki az indulás időpontjának és a cél Korzika vadregényes hegyein keresztül vezető GR 20, Európa legnehezebb túraútvonala.

5047 cartegr20-2010

&copyVilágaim.com
Last modified - Olvasás folytatása