Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

Vízgőzben sült sajttorta

- - Csoki factory
  • Betűméret: Nagyobb Kisebb
  • Találatok: 819
  • Felíratkozás frissítésekre
  • Nyomtat
819
Vízgőzben sült sajttorta

DSC05242 Másolás

 

Hozzávalók:

35 dkg keksz darálva (én kandírozott naranccsal és csoki darabkákkal dúsított kekszet használok)

125 dkg olvasztott vaj

70 dkg krémsajt

20 dkg porcukor

2 zacskó vaníliás cukor

1 citrom héja reszelve

½ citrom leve

1 dl tejföl

1 dl habtejszín

2 egész tojás

3 tojássárgája

2 púpos teáskanál étkezési keményítő (én burgonyakeményítő használok)

Savanykás lekvár (szilva, ringló, áfonya…ízlés szerint) a lap megkenéséhez

DSC05240 Másolás

Elkészítése:

A ledarált kekszet az olvasztott vajjal összekeverem, majd kivajazott sütőformába helyezem és belenyomkodom és szépen elsimítom.

Én mindig megkenem savanykás lekvárral, mert ad még egy plusz nagyon finom ízt neki!!! J

Hűtőbe teszem, míg elkészül a sajtkrém.

Szobahőmérsékletű krémsajtot, tejfölt, tejszínt, tojássárgákat és az egész tojásokat, illetve a leszitált porcukrot, ételkeményítőt, reszelt citromhéjat és a citromlevet jól összekeverjük. (Én géppel szoktam)

A csatos tortaformát jól bebugyolálni, több rétegben alufóliába, hogy ne ázzon majd szét a torta a vízfürdőben!!!! Ezt célszerű az egész művelet előtt elvégezni! Utána már vicces lenne…J Ne sajnáld az alufóliát hozzá!

Beleönteni a krémet.

Frissen forralt vizet tenni a tepsibe, majd beletenni a sütőformát, úgy, hogy a víz a sütőforma feléig érjen.

45 percet sütni, légkeveréses sütőben 45-50 percig, de van, hogy kicsit tovább kell. Nézni kell a tetejét, hogy meg ne égjen!

Megvárni, míg lehűl, majd hűtőbe tenni egy napra.

 

  Lehetőleg hajnalban,szép csöndben ki kell osonni a konyhába, amikor mg mindenki alszik, hogy ne legyen konkurencia az elfogyasztásánál. Jobb a családi békességet megelőzni és vita nélkül az egészet bekebelezni!     DSC05243 MásolásDSC05245 Másolás

 

Last modified -
0

Hozzászólások