Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

Telefonálj csak nyugodtan!

- - Gondolat Bonbonok
  • Betűméret: Nagyobb Kisebb
  • Találatok: 543
  • Felíratkozás frissítésekre
  • Nyomtat
543
Telefonálj csak nyugodtan!

Motorozom, kerékpározom, autót vezetek és sokszor futok is az út szélén és közben nap mint nap szembesülök azzal, hogy annak ellenére, hogy tilos, hányan telefonálnak, SMS-t írnak, vagy éppen chatelnek vezetés közben.

Volt, hogy bringázás közben Délegyháza után egy autó lazán belökött az árokba, de észre sem vette, sőt, amikor a lezárt sorompónál utolértem és bekopogtattam az ablakán - és még mindig telefonált - még neki állt feljebb.

Minden nap egy kihívás. Kizárólag úgy motorozom, vagy kerékpározom, hogy állandóan a visszapillantó tükröket nézem, hogy ki figyel rám egyáltalán. Taxisok legnagyobb százaléka sohasem húzódik félre, sőt... hölgyek legtöbbje pedig kizárólag csak előre tekint, mintha nem is lenne visszapillantó tükör és náluk sem jellemző, hogy félrehúzódnának. Ez a személyes tapasztalatom és persze lehet rosszul ítélem meg, de hosszú évek óta, sajnos ugyanezt tapasztalom.

article-0-1ED7EF7900000578-291 634x581

Mint az egyre agresszívabb kamion- és teherautósofőröknél is, akik sportot űznek abból, hogy kicentizzenek, vagy az az autós, aki mögéd gurul motorfékkel, aztán nyom egy kövér dudát, amitől két szígörcs mellett még átugrod a bringádat is, majd röhögve kivágnak mögüled és elhúznak. Persze a futásnál sem jobb a helyzet, csak ott a szemben jövőket kell figyelnem nagyon és ott sem egyszer fordult elő, hogy nem húzza arrébb a kormányt, hiába széles az út, vagy üres. Akkor sem, juszt sem.

Mindig elgondolkodom, hogy ezek az emberek ilyenkor mire gondolnak, mi vezérli őket, vagy mi a célja azoknak az autósoknak, akik a záróvonalnál előznek, látják, hogy jössz szemben a bringával és nem tudsz hova menekülni maximum az árokba, de ők még jobban beletaposnak a gázpedálba? Mit gondol, hogy ha még gyorsabban üt el, akkor jobb lesz mindkettőnknek?

Elképedek azokon az agresszív honfitársaimon, akik nap mint nap próbálnak leszorítani a lámpánál, mert ők akarnak az elsők lenni, miközben a sor összeér és számukra esélytelen a továbbjutás, míg motorral el tudok menni a sorok között. De miért nem ülnek akkor ők is motorra? A Kerepesi úton simán fellökött egy autós a jobb szélső sávból a bal szélsőbe kanyarodva index nélkül is persze, miközben én a saját sávomban, szabályosan kanyarodtam és aztán megállás nélkül továbbment, míg én ott feküdtem az aszfalton.

Miért nem vagyunk képesek a telefonhoz ingyen kapott fülhallgatót az autónkban tartani és ha beülünk, akkor bedugni a jackdugóját és azon keresztül beszélni? Ennyire bonyolult lenne, hogy ne veszélyeztessünk másokat, vagy ennyire felelőtlenek vagyunk és ebben az esetben is azt gondoljuk, nem érdekel minket, mert mi ügyesebbek vagyunk másoknál, nagyobb az autónk, nekünk nem lessz benne bajunk, ránk nem vonatkoznak a szabályok és velünk nem fordulhat elő, hogy elütünk valakit, vagy más balesetet okozzunk?

texting while driving

Miért erősödött fel úgy bennem ez az egész témakör, hogy billenytűt ragadjak? Egyrészről emiatt a film miatt, amit nézz csak meg!

Klikk ide a film megtekintéséhez!

Másrészről, mert két hete hátulról gázolták halálra a Sólyom Team kerékpáros csapat vezetőjét. Egy nagyszerű ember és sportoló volt, akinek mindene volt a kerékpár. De csak volt, mert valaki felelőtlenül átment rajta hátulról és még esélye sem volt reagálni rá. Mert őt is csak kicentizték... csak most nem jött be... Vagy az a spanyol srác, akit két éve gázolt el egy fiatal srác az Izabella utcában a zebrán a szemem előtt és decemberben mehetek a tárgyalására mint tanú... Sohasem fogom elfelejteni milyen magasra repült a srác pörgő teste, majd hány méterrel odébb csapódott a hideg novemberi aszfaltra…

Figyelmetlenek, öntörvényűek, jogszabálykerülők és egyre agresszívabbak vagyunk. Nem kéne! Hiszen mindannyiunknak van családja és ha velük történne valami, akkor persze elképesztően fel lennénk háborodva és azonnal elutasítanánk azt a magatartást, ahogy pedig mi is naponta viselkedünk.

2011120527driver

Emberi sorsok és életek vannak kezünkben, ha járművet vezetünk és nem igaz, hogy nem lehet kihangosítón, vagy fülesen folytatni a hívásainkat, nem lehet félreállni egy üzenet megírása erejéig, hogy nem tudjuk kicsit jobbra, vagy balra tekerni a kormánykereket, hogy ne sodorjunk másokat veszélybe, vagy játszunk az életükkel! Ez csak szándék, figyelem és fegyelem, egy kis intelligencia és egy kis felelősségtudat része bármilyen járművön is üljön az ember.

Szóval, vezetés közben telefonálj csak nyugodtan és tedd tönkre mások életét, boldogságát, jövőjét és sorsát!

Csak ne sírj, ha valaki hasonlóan cselekszik és ezáltal egy szeretted lesz az, aki már sohasem térhet haza!

texting-and-driving-accident-attorney

&copyVilágaim.com
Last modified -
0

Hozzászólások