Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

Szálka Triatlon

- - Play true and fair
  • Betűméret: Nagyobb Kisebb
  • Találatok: 293
  • Felíratkozás frissítésekre
  • Nyomtat
293
Szálka Triatlon

Péntek este, miután mindent összekészítettem és becsomagoltam a másnapi triatlon versenyre, majd végre álomra hajtottam fejemet, még nagyon másképpen képzeltem el a szombati versenynapot, amit már annyira vártam.

A sors azonban erősen megtréfált…

Az ébresztőm 04:45-kor szólalt meg, de valami nagyon nem stimmelt… Ugyanis, ahogy kinyitottam a szememet, elkezedett pörögni velem az egész szoba, de olyan sebességgel, hogy gyorsan visszacsuktam, mert elég rémisztő volt. Kinyitottam újra, de megint beindult a ringlispíl, sőt inkább olyan volt, mintha egy centrifugába feküdtem volna be. Ennek a fele sem tréfa, de nem értettem mi lehet ez, azonban egyre rosszabbul lettem tőle. Próbáltam felülni, majd felállni, de egyszerűen nem találtam az egyensúlyt és visszazuhantam az ágyba. Vártam kicsit csukott szemmel, de már úgy sem éreztem jól magam… Később újra erőt vettem magamon és valahogy kivánszorogtam a fürdőszobába a mosdóig és a hidegvizet hívtam segítségül, de sajnos kevés sikerrel… Azonban addigra már a hányinger is kerülgetett és később Vuk is meglátogatott, majd már mindenhol gondok lettek, így a mellékhelyíség lett ideiglenes menedékem…

Éreztem, ebből így nem lesz verseny, pedig nagyon szerettem volna elindulni. A WC padlóján összekuporogva vártam, hogy jobban legyek, de hosszú percek után is csak alig javultam valamit.

Szerencsére már össze volt pakolva minden ruhám, felszerelésem, frissítéseim, így azzal már nem kellett foglalkoznom, az evés pedig fel sem merült bennem, annyira nem voltam jól és egy óra késéssel, amikor kicsit jobban lettem, mégis elindultam Szálkára.

Gondoltam, van még 4 és fél órám, hátha elmúlik a rosszullét, hiszen előző napokban sem volt semmi bajom és nem értettem, hogy ez most így hirtelen mitől lett…
Óvatosan levezettem, de többször úgy éreztem, inkább vissza kellene fordulnom. Tudtam, hülyeséget nem érdemes csinálni és nem si akartam, így tudtam, ha gáz van, elengedem a versenyt, akármennyire is készültem rá.

Ahogy leértem, megint rosszabbul lettem, de most a gyomrom miatt kellett rohannom a mellékhelyiségbe. Visszamentem a parkolóba a kocsimhoz, kivettem a bicót és befeküdtem a helyére az egybenyitott csomagtartóba és aludtam egy órát. Mire felébredtem már megtelt a korábban még üres parkoló és már nyüzsgött az egész környék a készülő versenyzőktől. Úgy éreztem jót tet az alvás és bár kicsit még kábán kászálódtam ki az autóból, de éreztem összehasonlíthatatlanul jobban vagyok és talán reménykedhetek az indulásban.

Lesétáltam a rajtközponthoz és átvettem a rajtcsomagomat. Szerencsére ismerősökbe botlottam Dóri és Zoli személyében és miután felajánlották, hogy szívesen segítenek, még a menet közbeni frissítés gondom is megoldódni látszott. Már csak egy órám maradt a felkészülésre és a depózásra, így rohamtempóban kezdtem készülni és az adrenalin úgy látszik szépen kezdett helyrehozni. Persze, ettől még az elmaradt reggelit nem tudtam pótolni, azonban a rókázás okozta elektrolitveszteséget még az autóban történő alvás előtt igyekeztem pótolni és azt követően is folyamatosan. Bedobtam még egy banánt is, aztán irány a depó. Persze a pumpa a kocsinál maradt, így még éppen sikerült visszafutnom érte, majd felpumpálnom a versennyomásra a kerekeket és elrendezni, majd duplán leellenőrizni mindent még mielőtt a depó bezár. Végső ellenőrzés, hogy ot van-e a helyén, nem hiányzik-e semmi, a frissítések is ott vannak-e a mezemben, stb.

El is rajtolt az Iron és a féltáv mezőnye és megtelt élettel a tó… még 30 perc a rajtig.

Gyors ivás, átöltözés és irány melegíteni. 10 perccel előtte már a tóban voltam és a melegnek határozottan nem nevezhető vízhőmérséklet még javított az állapotomon. Majd végre elindultunk.

Első sorból rajtoltam, de bár ne tettem volna. olyan darálóba kerültem, hogy szó szerint agyonvertek a vízben. Akkora sallereket, rúgásokat kaptam a kezembe a combomba, a vesémbe, majd egy jópofa spori, effekítve megragadta a vállamat és lenyomott a víz alá… Küzdöttem, ahogy tudtam és amíg bírtam, de a negyed távnál feladtam, mert nem szerettem volna már az elején valami komolyabb sérülést összeszedni a sok kemény rúgás miatt. Átváltottam mellre és próbáltam csendesebb vizekre „evezni“. Tényleg nem értem, hogy az, aki szemlátomást nem tud rendesen úszni sem és olyan érzésed van, hogy fuldoklik a vízben, minek erőlködik, rúg, kapál, ahelyett, hogy szépen leúszná és aztán nyomja a többi résznél a bicón, vagy a futásnál. No mindegy…

Jött végre a bója, de addigra sajnos rengetegen mentek el mellelttem. A fordulót követően visszaváltottam gyorsra, aztán sikerült a belső szélére kiúsznom és szinte kerülgetés nélkül visszaúszni a lépcsőig. Ez a rész nagyon jól sikerült, kár, hogy az eleje elment… Az egyetlen, szűk, csúszós, egy emberes lépcsőnél persze nagyobb sor volt, mint az átkosban banánért, íg itt is sokat veszítettem, de végül csak partot értem, aztán rohanás a bicómhoz...

received 10205097046465969

Gyorsabban tudtam depózni, mint egy éve és ebben az évben már a főútig való felfutás is ment az emelkedőn. Bicóra pattantam és belehúztam. Nyomtam nyélen, ahogy csak bírtam és szépen gyűjtögettem be a gyorsanbb úszókat. Ez nekem való hullámos terep és a bicó is jól ment, bár valahogy azt éreztem, hogy a reggeli rosszullét kihat a lábamra, mert nem szokott fájni, de most végig éreztem. Ettem, ittam rendesen és szépen fogytak a kilométerek, mígnem egy BMW-s éppen, hogy nem csapott el. Üvöltöttem mint az állat , hogy mit csinál, mert súrolta a jobb combomat… Mondjuk, ezt nem is értem, hogy egy ekkora résztvevőszámú - 500-nál többen indultunk - versenyen, miért nem zárják le az utat és idegbeteg autósokkal van tele a mindkét irányban 50 felett tekerő bicósokkal is teli útszakasz… ÉLETVESZÉLY, mert ráadásul azt ne felejtsük el, hogy itthon vagyunk, ahol nincs vasalt aszfalt, mint Ausztriában és narancssárgállik az aszfalt a sok festéstől, amely a kátyúkat jelöli. De vannak szakaszok, ahol egy-egy vékony sávon lehet csak jól haladni és sokszor kell átmenni a szembejövő oldara is, mert közben előzni is kell, illetve nem akarok bukni,mert nagyon sok a gyakorlatlan, fáradó, figyelmetlen versenyző és elvileg bolyozni is tilos. Ez utóbbira azért írtam, hogy elvileg, mert a kiírás szerint szigorúan tilos, de miután senki sem ellenőrzi és bünteti, így komoly bolyozások alakultak ki… Ennyit a szabálykövetésről és a fair-playről...

Gyors forduló, Zoli feladta az új kulacsomat és irány a második kör. Ez is jól ment, de visszafelé kicsit visszavettem a tempóból, hisz még csak most jön majd a futás. Felkapaszkodtam a szép kis meredeken is, majd bepörgettem a leszállópontig. Gyors futás a lejtőn a depóig, majd gyors cipőcsere, sapi fel, rajtszám megfordít előre és gyerünk futni.

received 10207076582136706

Meglepően jól ment a futás, mondjuk nem volt olyan hőség mint tavaly, bár kisütött rendesen a nap. A futás eleje mindig jól megy, aztán van 2,5-7 km között egy kis holtpontom, majdezt követően újra jobban beindulok, itt azonban 10-nél már vége úgyhogy tempósan belibegtem a célba.

received 10207076581936701

Sikerült! Pláne így, a reggeli brutális rosszullétet követően és úgy, hogy ezt egyáltalán nem is éreztem alatta. 5 percet javítottam a tavalyi időmhöz képest. Ami még vicces, hogy a bicón ugyanannyit mentem szinte századra, mint egy éve, azaz 1:20:24 volt tavaly, míg most 1:20:20 lett a vége, pedig a visszafeléken elég szép szembeszelünk volt. :)

2:32:53 lett és összetettben 54-ik, korosztályban a 17-ik lettem.

Képernyőfotó 2016-08-13 - 23.05.02

Mint a verseny előtt írtam, számomra ez a nap arról szólt, hogy felmérjem, körülbelül hol tartok egy nagyobb cél felé vezető úton és így, hogy még a rosszullét is közrejátszott, javítottam is 5 percet, úgy érzem nem rossz. Az úszás taktikáján változtatnom kell, a bicón átvinni ezt a lendületet a hosszabb távra is és a futásban megtartani ezt a tempót egy félmaratonon is.

Meglátjuk. A héten folytatom. Még van egy hónapom… :)

&copyVilágaim.com
Last modified -
0

Hozzászólások