Vilagaim.com Blog

Mert a gondolat számomra olyan, mint egy bonbon. Hol édes, mint a méz, hol bódítóan alkoholos, hol már látszik rajta, hogy nem mai, de aztán a tartalma szétárad benned és a figyelmed mégsem képes semmi másra koncentrálni, mint csak az ízére. Ilyenek a gondolat bonbonok is. Hol vidám, hol vicces, hol szomorú, néhol elkeserítő, de legtöbbször elgondolkodtató. Hiszen a célja pont ez, hogy elgondolkodj rajta kedves olvasó! Hiszen beszélgetni fontos, még ha a mai világban a kávéházak és a cukrászdák meghitten olvasgató és beszélgető látogatói már nem is ugyanazt a hangulatot árasztják magukból. De talán ha itt jársz és megpihensz kicsit, majd olvasol esetleg egy tea, vagy egy kávé mellett, újra úgy érezhetjük, mint réges régen. Hiszen kíváncsi vagyok a véleményedre, arra, hogy Te miképpen is vélekedsz ugyanarról a témáról és így ez a mai világnak a virtuális bambusz lapozón elhelyezett újságja, amit aztán ugyanúgy, mint annyi évvel ezelőtt Hacsek és Sajó, vagy Jenő és Lujza, mi is oly megmosolyogtatón beszélhetünk ki.

Dévény Anna gyógytornász az Ellenfényben következő vendége!

- - Ellenfényben
  • Betűméret: Nagyobb Kisebb
  • Találatok: 874
  • Felíratkozás frissítésekre
  • Nyomtat
874
Dévény Anna gyógytornász az Ellenfényben következő vendége!

Az Ellenfényben következő vendégéről úgy szoktak fogalmazni, hogy Ő a szerencse a szerencsétlenségben.

Hivatása a gyógyítás, a segítségnyújtás, ráadásul pont a legkisebb embertársaink a pici babákkal, gyermekekkel kapcsolatosan és életét százszázalékosan az ő gyógyulásuknak szentelte.

Dévény1

Személyében egyszerre található meg a hivatástudat, az alázat és a tudás fantasztikus elegye, aminek köszönhetően ma már gyermekek százai, ezrei élhetik újra egészségesen és gondtalanul életüket. Módszerével a születési oxigénhiányos agykárosodás és a mozgás rehabilitáció valamennyi területén érnek el kiemelkedő sikereket.

A gyógyítás mellett, élete másik szerelme a művészet és a művészek, akik egy igazi, nyugalommal és szeretettel teljes bölcsőre is lelhettek nála. Fischer Annie rajongója lett, magyarországi összes koncertjén és próbáján részt vett és életművét a saját kezével készített miniatűr kódexekben dolgozta fel.
Kezeinek világhírű zongoraművészek, Kossuth-díjas balettművészek, színművészek és színművésznők, operaénekesek és jómagam is egyaránt rengeteget köszönhetünk, ugyanis segítségével és az általa kifejlesztett módszernek köszönhetően gyógyulhattunk fel sérüléseinkből és térhettünk vissza a számunkra mindent jelentő színpadra.

Dévény2

Egy energikus, céltudatos, a gyógyítást mindenek elé helyező karizmatikus személyiség. Ma már kitartásának és képzéseinek hála országosan is sok-sok gyógytornász használja módszerét és gyógyítja a problémás gyermekeket.

Az Ellenfényben hétfői vendége Dévény Anna gyógytornász, mozgáspedagógus, a Dévény Anna Alapítvány vezetője.

&copyVilágaim.com
Last modified -
0
Címkézve Ellenfényben

Hozzászólások