Ellenfényben

fotel negyzet 0042006 tavaszán Hegyi Árpád Jutocsa volt a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A szituációra emlékszünk, nem volt viharmentes az az időszak.
Egy napon megcsörrent a telefonom. A vonal túloldalán Vasvári Csaba volt, aki akkoriban az Echo Televízió elnöki posztját töltötte be. Megkérdezte, hogy miután a Professzionális Operaigazgatók Nemzetközi Kamarájának vagyok a tagja 2004 óta, nem tudnék e segíteni nekik, azaz a kulturális szerkesztőségüknek, amelynek abban az időben Soós Péter volt a főszerkesztője. Kérdeztem milyen témában, majd felvázolta, hogy túlságosan széleskörű és bonyolult az Operaház körül kialakult helyzet és az ebben való eligazodásban kérnék a segítségemet.

 Így kerültem a Televízióhoz, mint külsős. Kaptam egy szerkesztőt, aki segített és elindultunk. Adat, és információgyűjtés, majd telefonok és interjúegyeztetések. Életem első interjúira roppant izgatottan készültem. Kérdésvázlatokat írtam a riportalanyokhoz és rengeteget olvastam el a témakörben megjelent újságcikkekből.
Az interjúra az Almássy téren a Szabadidőközpontban került sor. Keveházi Gábor, Rácz István és Rotter Oszkár, Szakály György voltak a riportalanyok. Emlékszem rendesen elfáradtam, de nagyon jól éreztem magamat az interjúk alatt és igazán élveztem a beszélgetéseket. Később a stúdióban kicscripteltem a nyersanyagokat, ami persze számomra, kezdő rutintalannak több órás munka volt. Szívem szerint semmit sem húztam volna ki belőlük...no de hát azt nem lehetett persze. A sors fintora, hogy mire elkészült, addigra aktualitását veszítette, mert Hegyi Árpás Jutocsát időközben leváltották. Igazán sajnáltam, hogy soha nem került képernyőre az anyag, mert értékes és elgondolkodtató információk, gondolatok, vélemények hangzottak el benne...


Elvileg itt véget is kellett volna érjen televíziós pályafutásom, de akkor történt valami...
Már nem emlékszem miért kellett még bemennem a televízióba, de azon a napon bent ültem a szerkesztőségben. Bejött a főszerkesztő és mondta az egyik fiatal szerkesztőnek, hogy beteg lett az egyik műsorvezető és be kellene ugrania a 17:00-kor kezdődő Körhinta című műsorba és megcsinálni az aznapi beszélgetést, amely egy Vági Bence nevű táncos fiúval, koreográfussal készült volna.


Nem emlékszem, hogy kezdődött a vita, de a lényege az volt, hogy a szerkesztő nem volt hajlandó beugrani és ráadásul ez hektikusan váltakozott nála. Azaz igen, nem, majd fél órára rá megint igen, majd megint nem, majd időt kért, majd megint nem...ez a huzavona végül 14:00-ra már elég kaotikus helyzetet eredményezett. Miután mindez a fejem felett zajlott, már elég nehezen viseltem. Egyszerűen nem értettem, hogy miképpen fordulhat az elő egy televízióban, hogy egy ilyen szerkesztő állásban lehet ott és hogy lehet az, hogy nincs senki más aki be tudna ugrani a beteg kolléga helyett...de nem volt.
Végül nem bírtam tovább és megszólaltam... „Ne haragudjatok, de ha ez tényleg ekkora probléma és tényleg nincsen senki, aki elkészíthetné a beszélgetést, akkor bár tudom ez egy elég merész ötlet de én bevállalom. A riportalany egy táncos fiú és így miután magam is azzal a műfajjal kezdtem, csak elbeszélgetek vele fél órát..." A főszerkesztő megörült az ötletnek és helyeselt rá, de a szerkesztő egyből rávágta, hogy nem kell, mert ő mégis megcsinálja a beszélgetést. Mondtam, hogy bocsánat, én csak segíteni akartam, de ha meggondolná magát mégis újra, akkor csak annyit kérek, hogy időben tegye, mert a fiút nem ismerem és akkor időre lenne szükségem, hogy fel tudjak készülni belőle. Ebben maradtunk, majd fél 4 után közölte, hogy mégsem vállalja...elsoadas Frankó, időm alig maradt... Nekiugrottam a netnek, de alig volt róla valami információ, viszont kiderült, hogy ugyanaz volt a mesterünk...azaz Jeszenszky Endre. Legalább van már egy közös pont. Aztán magamra néztem...tengerészgyalogos gyakorló ruha...remek választás a mai napra...csakhogy egy tv műsorhoz... Gyorsan kerestek nekem egy farmert és egy inget. Mindkettő iszonyúan szűk volt, no de ez legyen a legnagyobb gond a mai napra gondoltam. Megjött Bence, beültünk a stúdióba és elindultunk. Felkonf és kész... Elrontottam a nevét. Vági, nem pedig Vári...Jajj...egy világ omlott össze bennem...van egy Vári Berci nevű táncos, koreográfus, akit jól ismerek és véletlenül az Ő nevét mondtam és Bence pedig érthetően kijavította... Huhh...nagyon kínos volt...megálltam. Hihetetlen szerencsém volt, hogy nem élőben ment a műsor (előrelátóak voltak), mert nem tudom, mit csináltam volna. De szerencsére így kaptam még egy esélyt és ott már nem volt gond, sőt egy igazán jó kis beszélgetés kerekedett belőle. Nagyon boldog voltam utána és jól estek a gratulációk is.


Másnap megcsörrent a telefonom. A főszerkesztő volt az és megkérdezte, hogy miután a műsorvezetőjük még mindig beteg, nem vállalnám e el szombaton a 3 órás élő délelőtti műsor vezetését egy másik műsorvezetővel párban? Nem sokat gondolkodtam. A baki ellenére nagyon élveztem a beszélgetést és szívesen mondtam igent. Megkaptam az adásmenetet és igyekeztem másnapra felkészülni. Jól sikerült, így még boldogabb voltam,hiszen az élő adás varázsa azért mindig más.
A következő héten éppen a vágószobában ültem, mert kaptam egy feladatot, hogy a végzős balett növendékekről készítsek egy bejátszót a hétvégi élő műsorhoz, amikor belépett a Tv elnöke és megkérdezte beszéltem e már a Kreatív igazgatóval. mondtam, hogy nem. Mire Ő, akkor majd keresni fog, mert szeretnének velem beszélni. Így is lett. megkeresett és egyeztetet velem egy időpontot egy megbeszélésre. Elnök, kreatív igazgató, gazdasági igazgató volt ott és feltették a kérdést. „Elfogadnád, ha megbíznánk a kulturális szerkesztőség vezetésével?" Még jó, hogy ültem... Mondtam nekik, hogy álljanak már meg, vagy legalább lassítsanak, hiszen alig pár hete vagyok itt és én nem voltam televíziós soha. Kérték, hogy gondoljam át, ők bíznak bennem, a tulajdonosnak is nagyon tetszett a két műsor amit látott tőlem éás szeretnék ha elvállalnám, hiszen vezetői gyakorlatom már van. Mondtam, hogy rendben van, nem a 23 ember a probléma, hanem a feladat és erre hagy aludjak, ha lehet nem egyet, hanem párat. Felhívtam Gárdos Péter, hogy mitévő legyek. Ő mindig képes jó tanáccsal ellátni és hálás vagyok a sorsnak és a politikai akaratnak, hogy összeismertetett kettőnket. Péter azt mondta vágjak bele. Ő is látta az adást, szerinte is jó volt, szép feladat, nagy kihívás, azokat én úgyis szeretem és tanulni is szeretek, így meg fogom ezt is tanulni, mert úgysem viselném el ha nem így lenne. Hát ebben teljes mértékig igaza volt. Tényleg nem viselném el.


Belevágtam és nem bántam meg. Szerettem ott dolgozni, szerettem a munkatársakat a portásoktól az archívumos kollégákig bezárólag. Jó csapat volt, jó hangulatban. Anno az Echo Televízió, mint Magyarország első gazdasági és hírcsatornája indult, korszerű technikai felszereléssel, lendülettel és ez látszott is rajta, illetve az ott dolgozók lelkesedéséből. Közös bulik, rendezvények, amik csak erősítették ezt a remek összhangot. Segített mindenki mindenkinek, ha szüksége volt rá. Rengeteget tanultam tőlük. Telt az idő és amikor arculatváltás volt a nyári szünet után lehetőségem volt megvalósítani egy olyan műsort, amely nem volt előtte a televíziós palettán. Címe Kasszasiker volt és kultúrafinanszírozással foglalkozott. Sikerült a Kultúrpont Iroda vezetőjével Zongor Attilával megállapodnom egy együttműködésben, így hétről hétre a legújabb, legaktuálisabb kulturális információkat, pályázatokat tudtuk az érdeklődőknek megmutatni egy feszesen pergő, változatos 30 percben.


kasszasikerOktóber végén pedig behívott a Televízió vezérigazgatója Gulyás István, hogy a tulajdonossal Széles Gáborral arra kérnek gondolkodjak, mert szeretnének egy műsort adni számomra, mely kidolgozásában szabadkezet kapok. Az adás hétvégén este főműsoridőben kerülne képernyőre. Huhh...madarat lehetett volna velem fogatni. Ez hihetetlen lehetőség. Főműsoridőben, egy óra és azt csinálok amit szeretnék...hamar összeállt a terv. Megkértem Szlobodnyik Krisztina barátomat, hogy segítsen és a mindenki által csak Szlobinak hívott rutinos televíziós szerkesztővel hamar készen állt az elképzelés. No persze a címén sokat agyaltam...de csak meg lett az is. Így született meg az Ellenfényben, mely olyan ismert személyeket szólított meg, akik közéleti és politikai szerepet is betöltöttek hivatásuk mellett, és amely 50 adást ért meg a Televízióban történt felmondásomig. Életem és pályafutásom kiemelkedő pontjának tartom ezt az 50 adást, hiszen olyan remek embereket ismerhettem meg személyesen, akikről álmodni sem mertem addig és volt közöttük nem is egy, akivel szoros, máig tartó barátság alakult ki a műsort követően, no és a közönségsikere, a nézettsége sem hagyott kétségeket maga után... Miután 2008januárjában eljöttem már Szabó László Zsolt volt a vezérigazgató és Laci tartóztatott, visszahívott, de hajthatatlan voltam...de ez egy másik történet, hogy miért...ellenfenyben


Egy biztos, a műsor, az Ellenfényben azóta is hiányzik számomra és akkor több Tv csatorna próbált meg azonnal ráindítani hasonló zsánerű mélyinterjúkat, kevesebb sikerrel. Mindig is szerettem volna folytatni, ha nem képernyőn másképpen, akár írva is...


És ez az ötlet egyre jobban kezdi kiforrni magát...és tudom, nem kell már sokáig várni arra, hogy újra egy jót beszélgethessek egy-egy érdekes, izgalmas interjúalannyal. De addig is olvasson bele, nézzen bele azokba az adásokba! Remélem tetszeni fog és a jövőben újabbakkal tudom gazdagítani az értelmes, érdekes, példaértékű emberekkel készült sorozatomat!Feltöltés alatt...